A versenyeket megelőző hét mindig stresszes. Nem a készülődés izgalmától, nem is az esélyek latolgatásától, hanem amolyan hétköznapi, murphy-szerű negatív történésektől esem kétségbe és pánikolok be. Az idei UB az előzőnél is többet jelentett. Egész éven át…

Már a hét közepén nehezen bírtam magammal, így csütörtökön már futócipőt húztam. A VTM emlékei még élénken élnek bennem, holott az aznap érzett fájdalomnak nyoma sincs már. Kicsit szemerkélt, ahogy az ajtón kiléptem, elkapott egy ismeretlen furcsa érzés, hogy - Nem, nem…

Még mindig nehéz beszélnem róla. Ha visszagondolok, tele vagyok negatív érzésekkel. Ez a verseny megmutatta milyen az, mikor semmi sem adott egy jó versenyhez. Mikor 52 km-en át kell küzdeni az elemekkel és fejben saját magammal, hogy kibírjam, hogy végigcsináljam. Szakadó esőben…