Vannak napok, amikor még levegőt venni sincs kedvem, óráról órára a túlélésért hajtok. A tegnapi nap is ilyen volt. Hiába a reggeli kocogás Pankával, a friss levegő, a felkelő nap....valaminek a hiányát éreztem, hogy nincs minden a helyén, hogy sehol a belső összhang...

Így telt a nap. 

Végül ebéd után a Kedves unszolására kimentünk Tajtékhoz. Hideg volt, fújt a szél. Mintha a vesztőhelyre vittek volna...de nem mertem elrontani a lelkesedését, hát mentem. Milyen, de milyen jól tettem! Ahogy Tajték nagy, nedves orra belefúródott a mellkasomba, máris jobban éreztem magam :)

Nyergelés, futószáras bemelegítés és mire feleszméltem, a hátán ültem. Körözés a karámban, összehangolódás. Valahogy annyira egyértelmű... Nem félek, természetesnek, magától értetődőnek érzem. Figyelek rá, figyel rám, beszélek hozzá. Reagál minden apró mozdulatomra, kapcsolódunk.

Végül kisétálunk a karámból, ki a kapun... Pásztáz, éber, engedelmeskedik... Körbejárjuk a környéket. Az ügetése pazar, lendületes, repülünk :) Ló és lovas összhangban, minden a helyére került. Szárnyalok...

Nem is tudom mivel érdemeltem én ŐT ki... (?)

"Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva, s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem otthon vagyok."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.