Október 23. Szomor. Emlékfutás. 23 km hegyen völgyön :)

Nagy élmény volt Zsuzsival és Julcsival. Az idő ugyan ködös volt, néhány szakaszon épphogy az orrunk hegyéig láttunk, de a fenyveserdő varázslatos volt...

Mire beértünk, a jobb bokám iszonyúan fájt. A kocsiból itthon alig tudtam kiszállni. Elkeseredtem... És ez csak fokozódott másnap reggel. Bicegtem, vonszoltam a lábam és sajnáltam magam, mert tudtam, hogy futásnélküliségre vagyok ítéltetve. Ez a lehető legrosszabb, amit el tudok képzelni:(

Azzal vígasztaltam magam, hogy különben is szükségem van pihenésre, hogy épp eleget teljesítettem és bizonyítottam magamnak az idei szezonban, a terveimet túlteljesítettem, stb.... de valahogy nem csillapodott a kétségbeesésem.

Végül tegnap orvoshoz fordultam. Ma pedig már röntgenképekkel vagyok gazdagabb, amik azt bizonyítják, hogy az ég világon semmi komoly baj nincs:) Egy ficam hozománya a bokafájdalmam, mivel nem pihentem és nem kezeltem ki, a térdhajlítóm szintén csak pihentetés kérdése....

Szóval, jön még 1-2 hét futásmentesség és meglátjuk:) Mondom ezt most... De korán reggel, ahogy Dobogókőn át autóztunk, majd megvesztem a látványért! Annyira jó lett volna kiszállni, futócipőt húzni és irány neki a hegynek, a napfelkeltének!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.