A történet ott kezdődött, hogy terveztem ugyan, hogy indulok, de a végső lökést Julcsi adta, mikor rákérdezett, megyünk-e együtt.

Sajnos úgy alakult, hogy mégis egyedül vágtam neki, legalábbis így nézett ki előző nap:-)

5:00 Jelzett az óra, hogy kelni kell. Este minden fontos dolgot összekészítettem, átnéztem az itinert, stb... Így csak reggelizés volt a dolgom és összekészíteni a gyerekeket.

6:00 Még alvó gyermekeim felöltöztetése és behelyezése az autóba. (a rajt és cél helyszíne nem volt azonos, így más megoldás nem volt, vitt a család)

Nem izgultam, várakoztam. Türelmetlenséget éreztem, pedig nagyon gyorsan a rajthelyre értünk. Alig volt 7:10.

07:20 Csekkolás, búcsú a családtól. Egyedül maradtam. Felhívtam Zsuzsit, öntsön belém lelket, közben összefutottam Makai Lacival, aki a 100-ason indult.

07:30 "Keresztes Ági vagy Nyergesről?" - szegezte nekem a kérdést egy fiatalember.

Felnéztem és ismerősnek tűnt az arc, végül rájöttem. Ált. iskolai évfolyamtárs!

08:00 Balázzsal vágtam neki a versenynek. 6:30-7:00 órát tervezett, gondoltam amíg bírom, megyek vele.

Az első állomásig sima terep volt 1-2 sziklás emelkedővel, de meg sem kottyant. (Zsíros-hegy, 7.9km)

Következő szakasz lefelé futás volt, Piliscsabáig. (17.2 km)

A frissítések szuperek voltak, minden volt, amire csak vágyhat egy futó:-) A víznek örültem leginkább! Meleg volt, az erdőben iszonyú pára. Csak ittam és ittam.

Klastrompusztáig gyorsan elértünk, itt már fényképezni is volt időm. (26.4 km)

A következő szakasz ( Pilis-nyereg) már tartogatott meglepetéseket. Balázs említette, hogy az utolsó 20 km kemény lesz, de nem tudtam mire kell készülnöm.

Mégis a legkeményebb szakasz az erdőből kiérve Dobogókőn volt egy műutas 2 km. Sütött a nap...

Végül, csak felértünk:-) 33,1 km.

 Dömösig nagyjából lefelé haladtunk, kivételt képezett a Szakó-nyereg. (40,6 km)

Ami utána következett, az durva volt. 2km-es szakaszon kb. 500m szintemelkedés! Többször megálltam, mondván, hogy fényképezek Zsuzsinak, de igazából levegőm sem nagyon volt. Gyökerekbe, ágakba kapaszkodva jutottam fel. De még nem volt vége! A Vadálló köveket nem ismertem, de már nem fogom elfelejteni soha.... Morzsalékos hegyoldal és 45°-os emelkedő. Kicsit paráztam is a széleken, hogy le ne essek a szakadékba.

Ez a kép nem saját, mert őszintén szólva cseppet sem volt kedvem fényképezni. Hozzáteszem, ezen a szakaszon volt egy 10mp, amikor azt kérdeztem, "Kellett ez nekem?" 43 km futás után felkapaszkodni ide????" (nem vagyok normális)

Aztán addig elmélkedtem, míg felértem:-)

Prédikálószék.

Innen már vittek a lábaim, egy helyen álltam meg, hogy megegyek egy csokit:-)

Balázst elhagytam, egyedül futottam, illetve lehet, hogy mások szerint ez csak imitálás volt, de boldog voltam, hogy célegyenesben vagyok.

Zsuzsival beszéltem, már várt rám a célban, így belehúztam, hogy mihamarabb beérjek.

Messziről kiabált nekem és fényképezett. Az utolsó pár méteren kísért. Vagy loholt utánam?:-) A nyakába ugrottam, mert annyira örültem neki! (Sanyám kicsit eltévedt, így késve érkezett)

De megérkezett:-) Az alvó Hellával a hátsó ülésen, aki látni akarta Anyát:-)

Büszkék rám és ez olyan jó érzés... 7 órán belül végeztem, ezért én is büszke vagyok magamra...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.